Az agnosztikusok kedvence a bibliai könyvek közül a Prédikátor könyve. Voltaire páros rímes versben adta vissza, lerövidítve (eléggé laposan), s a mai költők egyik legjobbika, Jacques Roubaud is ezt a könyvet választotta, amikor - néhány évvel ezelőtt - kísérletképpen francia írókkal újrafordítatták a Bibliát. Minden földi dolog és esemény hiábavalóság, az életnek semmi értelme, hiszen mindig és mindenütt leselkedik már ránk a halál. Vanitatum vanitas.
Brahms a Négy komoly énekben a három első dal szövegét ebből a bibliai szövegből veszi. Az első ember és állat halálának hasonlóságát mondja, s kérdésként fogalmazza meg, hogy vajon az emberi lélek máshová kerül-e mint az állati. A második naponta elszenvedett sérelmeinkről beszél, azt feltételezve, hogy a holtak talán boldogabbak az élőknél. A harmadik, O Tod, wie bitter bist du, még direktebben fogalmaz.
A prédikátor, persze, könyve végén fordít látásmódján, elmagyarázza, hogyan kell élnie a bölcs embernek. Brahms azonban nem ezt a logikát követi. Negyedik dalának szövege a Korintusi levél öt verse, a szeretethimnusz harminc sora. Szóljak bár az emberek vagy angyalok nyelvén , legyen bár prófétáló tehetségem, osszam el bár egész vagyonomat - a hiábavalóságok itt sem hiányoznak. De van másik út, mondja Pál, a vanitas helyett a caritas.
Quasthof úgy énekli, nagyonis tudatosan, hogy pontosan érteni lehessen a négy dal minden egyes szavát. Felülmúlhatatlan.
Alig volt túl a harmincon Apollinaire, amikor A Mirabeau-híd megszületett. Méltán híres vers - könnyedsége, dallamossága, dalszerűsége nehéz gondolatokat közvetít. Ami különös, az a híd megválasztása, a Mirabeau-híd ugyanis az egyik legkevésbé vonzó a párizsi Szajna-hídak közül. Messzi van a történelmi várostól, egyik oldalán a hajdani Citroen-üzem, a másikon Auteuil érdektelen épületei. Acélból készült, funkcionális.
De talán a költő épp ezért választotta. Mert egyszerű, mint a vers szavai. A kép, amelyet a vers fölvillant, az egyik legősibb toposz: a tovafolyó víz az idő könyörtelen múlására figyelmeztet. Visszatérő szavakból, szókapcsolatokból, sorokból építkezik A Mirabeau-híd, ezek közül a legfontosabb a háromszor is megkonduló sor: Les jours s’en vont je demeure. Vagyis, szószerint, hogy a napok mennek - én maradok. Négy fordítását találom a versnek, Vas Istvántól, Illyés Gyulától, Mészöly Dezsőtől és Eörsi Istvántól - mindegyikük félrefordítja. Vas (Száll az idő itthegy engem), akárcsak Illyés (Minden elmegy, minden elmúl) elégikusra veszi, Eörsi a múltba zárja, Mészöly nyugatosan poétikusra hangolja át (Csak szállj idő én várok itt) Apollinaire kulcsmondatát. A négy közül még az Eörsié - Megy az idő én megálltam - van a legközelebb az eredetihez.
Holott Apollinaire-nél nem a megfoghatatlan idő hagy el bennünket, hanem csak egyszerűen: a napjaink, a hétköznapjaink, s a mondat második fele sem valami elvont bűvészkedés, megint csak a lehető legegyszerűbben azt jelenti ki, hogy mi viszont nem változunk, maradunk olyanok, amilyenek voltunk. Vagyis hogy az idő múlásának legkegyetlenebb ellentmondása éppen ez - szemben a latin közmondással, mely szerint tempora mutantur et nos mutamur - mi bizony nem változunk. Maradunk.