Az Iparművészeti Múzeumban (a Zeneakadémiával, a Belüggyel, a Szépművészetivel együtt Budapest legszebb épületei közé tartozik) egy felirat arról tudósít, hogy a Székesfőváros közgyűlése 1872-ben ötvenezer forintot szavazott meg a jövendő múzeum számára, hogy műtárgyakat vásárolhasson. Hozzáteszi, hogy ez az összeg százharminc kiló arany értéke.
Napjainkban valamivel több mint hétezer forint körül van a grammja. Vagyis egy kiló nagyjából több mint hét millió, a műtárgyak megvételére felajánlott összeg közel ezer millió.
Manapság is gyakran szóba kerülnek ilyen nagyságrendű összegek, de többnyire egészen más kontextusban. Amin illene felháborodni. De ha a kultúratudomány kultúra- meghatározását fogadjuk el, és a kultúra részének tekintünk mindent, amit ember alkotott, akkor nincs miért háborogni.Műtárgy minden pazar kerámia, amit az Iparművészetiben megcsodálok, de műtárgy a nem létező völgyet áthidaló kőröshegyi viadukt is. A műtárgy a múzeumban elveszíti - esetleges - hasznossági funkcióját, és, ahogyan Gadamer mondja, az esztétikai megkülönböztetés szférájába kerül át.
De miféle múzeumba helyezhetnénk el az évezred első évtizedének műtárgyát?
A Trisztán (Thomas Mann novellája) hősnője, Frau Klöterjahn, egy primitív kereskedő tüdőbeteg felesége, egy délután zongorához ül a szanatóriumban. Mióta férjhez ment, vagyis négy-öt éve nem találkozott hangszerrel.A dilettáns regényíró, Spinell biztatására mégis nekifog egy Chopin nocturne-nek. A szöveg meg is jelöli, hogy az opus 9. No 2. Esz-Dur Nocturne-ről van szó.
Andante, technikailag talán nem túlságosan nehéz darab. De Gabriella eljátszik még egyet, aztán még kettőt. Nincs megjelölve, hogy melyeket, talán azok is a könnyebbek közé tartoznak. De Spinell újabb kottát talál, a Trisztánt. Bizonyára a Wagner-zene Liszt-féle átiratát. A fiatal asszony végigjátssza az átiratot a magát Trisztánnak, a nőt Izoldának képzelő író előtt.
Tolsztoj hősnője a technikailag éppoly erőfeszítést kívánó Beethoven Kreuter szonáta zongoraszólamát játssza. Kosztolányi Dezső Pacsirtájában Vajkayné, kihasználva csúnya és házsártos lánya távollétét, évtizedes szünet után ül a zongorához. Beethovent játszik ő is.Egy korai szonátát, az opus 2-ből, amihez legalább olyan jól kell zongoráznia, mint Pozdnisev névtelen feleségének vagy Mann Gabriellájának. Tolsztoj maga is játszotta a Kreutzer zongoraszólamát, a kisregény ötlete onnét származott.
Lezárult korszak? Múlt idő? A posztmodern ehhez képest csak némi gitárcirógatást képest felmutatni, a monoton egy-négy-ötöt. Vagy a Tolsztojnál nem kisebb szenvedélyű szoknyavadász Bill Clinton szakszofon szólóját.
P. - falun született, máig falun él - azt meséli, hogy gyerekkorában, ez a hatvanas éveket jelenti, nem ismerték a szemét fogalmát. A szerves anyagokból ilyen-olyan trágya lett, amit lehetett a kályhában égettek el, a fém hasznosítható volt vagy eladható.
A hetvenes-nyolcvanas években már más idők járták, a falu szélén, a birkalegelőn szórták szét a falusiak azt a szemetet, aminek odahaza már nem volt helye, de még nem is igen gyűjtötték központilag. A technikai civilizáció szédítő fejlődésének hála eljött a műanyag korszaka; lehet hogy száz év múlva nem is a kommunizmus összeomlását tekintik majd időszak a meghatározó eseményének, hanem a lebonthatatlan és elpusztíthatatlan műanyagok rémuralmát.
Michel Tournier már a hetvenes években megírta a Meteorokban, hogy a modern civilizáció visszája a szeméttelep:a regény centrumában áll az az apokaliptikus jelenet, amelyben a főhősök egy városnyi méretű telepen találkoznak össze. De hogy a szeméttelep nem feltétlenül a végső állomás, azt a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb francia tévészereplőjének, soeur Emmanuelle-nek a számtalanszor előadott históriája mutatta meg. A tavaly száz éves korában eltávozott, mindig nevetős arcú apáca több évtizedet töltött Kairó hajléktalanok lakta város nagyságú szeméttelepén, ahol iskolákat és kórházakat hozott létre a helyiek számára.
A modernség metaforájaként is tekinthetjük azt a képet, amit a tévé számtalanszor bemutatott: bűzlő szeméthegyek fölött könnyű szerkezetes ispotályok meg tanodák.