9. évfolyam 8. szám, 2009.02.19

A napokban lesz húsz éve, hogy a nyolcvankilenc esztendős Márai Sándor a kaliforniai San Diegóban véget vetett életének. Nem élte meg a magyar rendszerváltozást, teljes életművének hazai kiadását, regényeinek nyugat-európai reneszánszát.

Aki ismeri a naplóíró Márait, pontosan el tudja képzelni, mit hogyan kommentált volna az elmúlt húsz év során. Az 1949-es esztendő jegyzeteinek most már teljes kiadása erről mindenképp meggyőz. Márai az előző évben döntött az emigrálásról, de most szembesül az emigráns lét gyakorlati következményeivel: vajon megél-e regényeinek jogdíjaiból, el tudja-e tartani a családot, lesz-e elegendő témája, mennyire gyötri majd a honvágy.

A család Olaszországban él, a klíma kellemes, a pénz kínosan kevés, a nyugat-európai kiadóktól a vártnál jóval nehezebb behajtani a honoráriumokat. Ráadásul minden izgató, ami Magyarországon történik: Mindszenty-per, Rajk-per. Márai ott ül a rádió mellett és hallgatja a közvetítéseket: "Hallani lehet, amint nem "vallanak", hanem felmondanak egy bemagolt szöveget. Az előadó mögött láthatatlanul, de valóságosan ott áll az Andrássy út 60. kinzókamrájának hóhérmestere, készen reá, hogy a rebellist kivégzés előtt még egyszer megkínozza." Hogy mit gondol a jövőről? "Nem tudok, nem is akarok szakítani a magyarsággal, őrület és öngyilkosság még a gondolat is! De néha megcsap a messziből az az áporodott erkölcsi hullabűz, amely a magyar társadalom szellemi teteméből felpárolog, hazulról vagy itt idegenben... Egyedül kell maradni, egyedül a magyar nyelvvel, Károlival, Pázmánnyal, Vörösmartyval, Arannyal, Babitscsal, Kosztolányival, Krúdyval... Egyedül halálig."

E vallomás nem köthető csupán az emigrációhoz. Mint a Pomogáts Béla által válogatott és szerkesztett nagyszerű In memoriam kötetből is kiderül, Márai világéletében magányos író volt. Igaz ez még akkor is, ha műveiről a korszak legnagyobbjai írtak méltatást, Karinthytól Szerb Antalig. Kritikus hangok már a pálya első szakaszában is vannak, ám a kiközösítés '45 után jön, Lukács György és Keszi Imre a művek eszmeiségét kezdi ki. Aztán jön az emigráció és a hazai csend, s az 1980-as évek második felétől az óvatos visszafogadás. A rendszerváltozás után lelkesedés és zavar.

Ezt a zavart érzékelve próbálja Márai sikerét megfejteni Szávai János irodalomtörténész. Hogyan lehetséges az, hogy az európai irodalmi vérkeringésbe a kilencvenes évektől bekerült Márai-szövegeket idehaza általában fenntartásokkal vagy fanyalgással fogadta a kritika? Mert valljuk be, A gyertyák csonkig égnek, az Eszter hagyatéka vagy a Válás Budán nálunk ügyes lektűrként kezelt regények, amelyek meg sem közelítik Móricz, Kosztolányi műveinek mélységét, erejét. Szávai János tanulmányaiban új szempontokat kínál a művek megközelítésére, hiszen közös érdekünk, hogy a magyar és az európai kánon közötti különbségeket tudatosítsuk és közelítsük. A kassai dóm című kötetben persze nem pusztán poétikai, hanem politikai és egzisztenciális kérdések is előkerülnek. Mire a könyv végére érünk, közelebb jutunk Márai Sándor életművéhez, de mint Szávai mondja, a mélyebb megértésért még rengeteget kell dolgozni.

MÁRAI SÁNDOR: A TELJES NAPLÓ - 1949. HELIKON KIADÓ, BUDAPEST, 2008, 4990 FT

MENNYBŐL AZ ANGYAL. IN MEMORIAM MÁRAI SÁNDOR. NAP KIADÓ, BUDAPEST, 2008, 2990 FT

SZÁVAI JÁNOS: A KASSAI DÓM. KALLIGRAM, POZSONY, 2008, 2400 FT